2008. február 29., péntek

Bodies - Drowning pool

Bodies - Drowning pool

2007. szeptember 10., hétfő

Markos György - Nádas György


Markos György

(eredetileg Markstein György) ( 1946. július 22., Budapest -) magyar humorista, parodista.

Élete


1946. július 22-én született Budapesten, édesapja Alfonzó, a híres bűvész és parodista volt. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig még két évet az ELTE BTK-n tanult.

1971-1974 között a Thália Színházban játszott, majd 1974 és 1982 között főleg külföldön szerepelt. 1982-ben benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ahol Nádas Györggyel fellépve óriási sikert aratott, melyből szinte természetszerűleg adódott, hogy duóként folytatták pályájukat. Markos gyors, hirtelen ám annál biztosabb rögtönzőképességével (melyből adódóan szövegeit azóta sem formálta, formálja késszé) szinte azonnal a legnagyobb nevettetők közé emelkedhetett. Saját bevallása szerint gyakran maga sem tudja, hogyha elkezd egy mondatot, akkor annak mi lesz a vége.

A sikert kiaknázva még abban az évben leszerződtette őket a Mikroszkóp Színpad, párosuk pedig a kor első számú média attrakciója lett. A Markos-Nádas duó fénykora nagyjából az 1990-es évek közepéig tartott, azóta külön utakat járnak, bár egy-egy televíziós kabaréban, showműsoroban még „újraegyesülnek”.

Egészségi állapota 2000-ben megromlott, stroke-ot kapott, melyből teljesen felépült, majd 2005-ben egy kórházi terheléses teszt közben szívrohamot kapott, de ebből is felgyógyult.

Díjai

* Karinthy-gyűrű (1991)
* Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004)

Fellépései

* Alfonshow
* Négyen az árban (1961)
* Magyar Rádió 1982-es Humorfesztiválja
* számtalan szórakoztató műsor és kabaré

das György

( 1962. április 30. – ) Karinthy-gyűrűs magyar humorista, a Rádiókabaré tagja.

Tanulmányait a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskolá-ban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban és a Színház -és Filmművészeti Főiskolán végezte.

2007. augusztus 15., szerda

Hofi - Táncdalfesztivál 1967

Hofi Géza 1967-es táncdalfesztivál paródiája, benne a 'Fehér birkák' című Zorán paródia.

2007. augusztus 14., kedd

Hofi Géza

Hofi Géza (született Hoffmann Géza) (Budapest (Kőbánya), 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) magyar színész, humorista, előadóművész.

Pályája

Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatja. Hoffmann Géza érettségi után sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára. Később porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József, Sztankay István voltak társai. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András vezetette színjátszó csoportjában játszott. Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban. 1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. 1983-ban Ádám Ottó szerződtette a Madách Kamaraszínházhoz, ahol saját szövegével és dramaturgiájával állt a közönség elé. A Hofélia c. önálló estjét ötszázszor játszotta sikerrel, 1987 októberétől az Élelem bére c. estjét ennél is többször. Estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Koós Jánossal készített animációs zenés filmje, a "Megalkuvó macskák" is óriási siker volt. Hofi a rendszerváltozás után is töretlen sikerrel lépett fel, műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően nem változott. Átesett egy szívinfarktuson, szemműtéten, s csak 2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott haláláig,(2002.április 10) nagy sikerrel. Síremléke a Farkasréti temetőben található.

A Rádiókabaré szilvesztereinek állandó sztárja volt. Egyik legmaradandóbb sikerét egy táncdal, az általa énekelt "Lazítani" hozta.

Éles politikai kritikái miatt megfigyelték, erre előadásain gyakran utalt (Hofélia) – a rendszerváltás előtt tevékenységéről a csehszlovák kommunista titkosszolgálat is jelentett.

Lemezei

1. Hofi (Első menet) (1970)
2. Második menet (1972)
3. Hofisszeusz (1973)
4. Akácos út... (1976)
5. Szabhatjuk (1978)
6. Te, figyelj haver! (1980)
7. Hús-mentesáru (1982)
8. Piál a föld (1985)
9. Hegedűs a háztetőn – Válogatás
10. Hofélia I. – II. (1987)
11. Próbálj meg lazítani! / Kell néha egy kis csavargás (1988/2002).
12. Hordót a bornak! (1990)
13. Szíveslátás (1991)
14. Pusszantás mindenkinek! (1997)
15. Kossuth-díj (1998)
16. Rádiókabaré '99 (1999)
17. Rádiókabaré 2000 (2000)
18. Gondolj Apádra (2000)
19. 1400. (2000)
20. Napsugaras jó éjszakát! (2002)
21. Hegedűs a háztetőn (a musical dalai, felvétel:1984) (2003)
22. Felmegyek hozzád Zenés összeállítás 1. (2004)
23. Gondolj apádra! Zenés összeállítás 2. (2005)

Forrás: Wikipédia